toggle menu

"Vöröskép"

Vöröskép név alatt a falu és a környező települések lakói azt az öreg tölgyfát értik, mely Vitnyédtől nyugatra a 85-ös számú főút mentén található. A több száz éves fához és a rajta található feszülethez a következő legenda kapcsolódik: 

Amikor Napóleon katonái 1809-ben Győr ellen vonultak, megszálltak Vitnyéden is. Több lány a katonák szerelmi áldozatául esett, ezért a vitnyédi férfiak mérgükben lelőtték a katonák parancsnokát, akit katonái egy fiatal tölgy tövében temettek el. A fára függesztették vörös zászlajukat, és egy feszületet. A település lakói azóta is tiszteletben tartják az emlékfát. Először 1916-ban a székely származású Simon József újította fel, a zászló helyett fakeretet adott a feszületnek, melyet vörös festéke nem lévén kékre festett. De a vitnyédiek akkor is „vörösképnek” mondták. Majd legközelebb az 1992-ben Tóth Kálmán erdész, későbbi polgármester és Szuchentrunk Mihály vitnyédi származású, jelenleg Győr-Kisbácsa plébánosa jóvoltából került felújításra. Előbbi a fakeretet, utóbbi a feszületet adományozta.

A vöröskép viszonyítási pont volt a falu lakóinak életében, ezen kívül a zarándoklatról (Máriacell, Kópháza, Szerdahely [ma Fertőszentmiklóshoz van csatolva]) érkezők mindig megálltak itt és imádkoztak, majd innen énekelve folytatták tovább útjukat a templomba. Régen a vasárnapi litánia után a leányok csoportosan sétáltak ki idáig, imádkoztak, majd visszasétáltak a faluba.