toggle menu

Történelmünk


Vitnyéd a Dunántúlon, azon belül a Kisalföld szélén, a Rábaköz és a Hanság találkozásánál fekszik. A korszerűsített 85-ös számú útvonal szeli ketté, amely a falu déli oldalán fekvő GYSEV vasútvonallal jó közlekedési lehetőséget biztosít. A falu központjában áll a római katolikus templom és plébánia, szinte csak római katolikusok lakják Vitnyédet. Lakosainak száma 2019. januárban 1400 fő. A település lélekszáma a 20. század második felében 1900 és1300 fő között ingadozott.

A falut az évszázadok során több térképen is ábrázolták. Ezek általában a település birtokfelmérési térképei, kataszteri térképek, illetve több térkép is a Vitnyéd és Kapuvár közötti földterület birtoklásának vitájáról szól. Ezek mellett az interneten is elérhetők az első, a második és a harmadik katonai felmérés során készített térképek, melyek korabeli elnevezésekkel vannak ellátva. A mai elektronikus világban az internet és a különböző keresőprogramok, a műholdas térképek korában két kattintásból is elérhetővé válhat számunkra a kívánt település térképe /Vitnyéd Google térképen/, a Google Street View segítségével pedig már az utcákon is „sétálhatunk”.


Az I. katonai felmérést, mely II. József idején 1780-1784 között készült Magyarországon, jozefiánus térképnek is nevezik. Ez számít az első térképnek, melyen országos szinten jelölve vannak az utcák, utak dűlők. A térképről leolvashatjuk, hogy a településnek már volt temploma, ugyanis egy kör, rajta egy kereszt ábrázolja a települést.







II. katonai felmérésen láthatjuk, hogy a település a fő utcával együtt négy utcából állt. A 19. század elején készült a térképen csupán a Cigány-tó van feltüntetve, ez arra enged következtetni, hogy csak az volt elég nagy felületű ahhoz, hogy feltüntessék, a faluban található további tavak, sokkal sekélyebbek lehettek. A településtől DK-i irányban elhelyezkedő „Borsószeg” tévesen „Borosszek”-nek van feltüntetve, ami abból adódhat, hogy a térképeket német térképészek készítették, így fennállt a félreértések, félrehallások veszélye. De helyesen került feltüntetésre a falutól délre elhelyezkedő „Berek”, vagyis a vitnyédiek nyelvezetében: a „Berek-erdő”. A térképen a „Vitnyédi Csernek” felirat a jelenlegi Csermajor helyére utal, mely akkoriban cserfaerdő helyét, meglétét jelentette. A településtől északra eső feljegyzések közül az „Atul Erdő” az Által Erdőre utal, melynek helyén ma már szántóföldek vannak. A „Sovancer tilos” felirat pedig a vitnyédi erdőre utal, melyet leggyakrabban Megyároknak, vagy ritkábban Svájcertilosnak is hívtak



VITNYÉD ÉVSZÁZADAI

Kenyeretlen, de miért?

Minden településhez kapcsolódik egy-egy történet. Ezeket a történeteket a köznyelv falucsúfolóknak, míg a szakirodalom rátótiádáknak (a Veszprém megyei Gyulafirátót után) nevezi. Vitnyédnek a „kenyeretlen” a jelzője a mai napig. 1972-ben egy néprajzi gyűjtés alkalmával Horváth Péterné Nagy Anna mondta szalagra a környék falucsúfolóit. Vitnyédről a következőket nyilatkozta: „Amíg a folókat nem szabálozták, bizo’, majnem minden ívbe elvüttö a termíst a víz. Hát szeginyeg vótunk, aztá’ ránk kezdtík a kapuváriak: „ejj gyünnek ezek a kenyeretlen vitnyédiek!”, mink meg visszaválaszútuk rá: »mer kitullaja kalács!« pedig nem túta ám ki mer’ nem vót.”A „kenyeretlen” jelző az akkori valóságot hűen tükrözte, ugyanis a környék folyói, ha megáradtak, akkor a faluban található több tó is áradásnak indult, így gyakran került a falu víz alá. A Fényes Elek által a 19. században készített geográfiai szótárban a következőket írja: „földe kavicsos, a búzát nem termi”. Így egy másik oldalról is megerősítődött a kenyeretlen jelző valósághűsége, vagyis a kavicsos termőtalajnak köszönhetően, kevés búza termett a falusiak számára. Vitnyédi Németh István is megerősíti Anna néni falucsúfolóját Árvíz című művében, miszerint a víz mindig rettegésben tartotta a falu lakóit. „Töltést nem építhetünk a vizeknek betonból! Pedig az köllene! Beton meg vas! Olyan, mint a szikla, mert így belepusztulunk az árvizekbe! ... Tavasszal is víz, ősszel is víz! Elvisz minden életet tőlünk! Még a reményt is! …”

Timár Lajos könyvében találunk egy másik falucsúfolót is, mely vers formában összesíti a környék településeinek csúfolóit. Ez a következőképpen hangzik:

Hövejen, Himodon megterem az óma,  

Gyóró, Cirák, Dénesfa megenné, ha vóna.

Kisfaludon, Mihályiban nagy sár van az utcán,

Vica, Beled, Jánosfán elintéznek kurtán.

Nekidűnek szegény páliak a ködnek,  

Csapod, Iván, Család kavicsot csörgetnek.

Gőgös, büszke Kapuvár,

Sárbasüppedt Endréd,

Zsupp Agyagos-Szergény,

Kenyeretlen Vitnyéd.

A község nevének eredetmondái

A szájhagyomány két mondát is számon tart a település nevének eredetéről. Ezek korban és szereplőkben eltérőnek , szüzséjük viszont ugyanaz. Az előbbit régebbinek tartják, ezért ez az elterjedtebb, de természetesen a Mátyás királyról szóló történetet is ismerik a vitnyédiek.

Az egyik eredetmonda szerint valamikor, nagyon régen, jött erre egy vándor a rengeteg nagy erdőben lakó emberekhez. Hogyan talált rájuk, hogyan se, csak a jó Isten tudja, vagy a véletlen dolga volt. Már az éhségtől összeesett, amikor a kis település lakói vadászat közben rátaláltak. Megsajnálták, ápolták, etették, míg meg nem erősödött. Ekkor derült ki, hogy nemcsak idegen, de a nyelvüket sem beszélte. A kis település lakói jól tartották és meggyógyították. Amikor az idegen úgy döntött, hogy elég ereje lévén folytatja útját, tarisznyáját megrakták sok jó élelemmel. Ő szabadkozott, hogy nem viszi el a sok adományt. A település lakói pedig csak mondták neki: „Vüdd-nyéd”, ami nem jelentett mást, mint: vidd, és edd jó egészséggel, szívesen adjuk. A szegény eltévedt vándor mindenütt csak azt mondta arra a kérdésre, hogy honnan jött: „Vüdd-nyéd”. Mivel ez maradt meg benne búcsúzáskor, ezt hajtogatta, hálával gondolva jótevőire, a sok kedves emberre. Arra is mutatott, ahonnan jött, ismételgetve: „Vüdd-nyéd”, „Vüdd-nyéd”. A szomszéd települések lakói, ezután úgy kezdték emlegetni őseink lakóhelyét, hogy „Vüdnyéd”, amiből az idők folyamán Vidnyéd, majd Vitnyéd lett.

A másik eredetmonda így szól: Mátyás király megígérte a vitnyédieknek, hogy meglátogatja a halászfalut. A falu nagyon készült a király fogadására. Nagy halászat előzte meg az eseményt, hogy a királyt nagy lakomával, halászlével és sült hallal tudják megvendégelni. A király megérkezett, és a nép nagy szeretettel és büszkén fogadta. Volt egy szegény gyerek, aki igen éhes volt. A bográcsok köré ment, és egy félig sült halat kilopott onnan, majd futásnak eredt, a nép pedig üldözni kezdte. Amint ezt meglátta Mátyás király, rendet teremtett köztük, és azt mondta a fiúnak: „Vidd és nyéd”. 

A település helytörténete

A település már a bronzkorban lakott volt. Erre a vasúti töltéstől délre található területről, a talajból előkerült régészetileg megvizsgált tárgyak szolgálnak bizonyítékul. A település első írásos említése 1256-ban történik Vytnad néven. A különböző okiratokban számos változatával találkozunk például: Vytnad, Vythneed, Vichneyd, Wythenyed, Witnyéd, Vittnyéd stb. Vitnyéd nevének betű szerinti mai alakjával 1715-ben találkozunk először – egy soproni levéltárban őrzött – conscriptióban.

A település sokáig a halászatból próbált megélni, hiszen régen rengeteg tó volt a falu környékén. Néma Sándor azt írja, hogy a település életében a 18. században a halászat fontossága csökkenni kezdett, előtérbe került az intenzív rétgazdálkodás, majd Mária Terézia úrbéri rendelete hatására áttértek a szántógazdálkodásra. Ebben az időben – leírása alapján – nagymértékű erdőirtás folyt, melyből rengeteg szántóterület került ki. A 19. századból tudjuk, hogy földje kavicsos volt, ezért a búza nem termett meg, de Magyarországon elsőnek tartott füstölni való dohányt termesztettek itt. A 19. században herceg Esterházy Pálhoz jártak summásnak, napszámosnak, aratni, kapálni. Ez az időszak nagyban meghatározta a lakók mindennapjait. A 20. század elején is meghatározó volt a falu lakóinak életében az uradalmi munka, illetve az Irgalmas Nővérek kapuvári zárdája, ahová sok vitnyédi lány is ment szolgálni. Ez utóbbi is alátámasztja a település vallásosságát, a rengeteg egyházi, illetve népi vallásos szokások mellett. 

Az 1945 utáni földosztásnak a vitnyédi lakosok is örültek, családonként 3-5 hold földet is kaptak, de a nulláról indulva vagy kevés szerszámmal ezt is elég volt megművelni. 1951-ben néhány család létrehozta – nem önkéntes társulásként, hanem államilag meghatározott séma szerint – a termelőszövetkezeti csoportot, a TSzCs-t, mely 1957-től Petőfi Termelőszövetkezet néven alakult újjá, majd 1980-tól a veszkényi Tordosa-menti Termelőszövetkezethez csatolták, és annak egyik üzemegységeként működött. A század közepétől a környező városok, Sopron, Győr, Kapuvár (a Diadal Ruhaipari Szövetkezet, a kapuvári húsgyár, a vagongyár), valamint Petőháza (cukorgyár) gyáraiba ingáztak az emberek. 1988-ban építették ki a vezetékes ivóvíz-hálózatot, majd 1991-ben építették ki a családi házaknál a telefonhálózatot, akkor 110 új vonal bekötésével. „Az 1990-es években újabb jelentős beruházásokra került sor. A háztartások nagy részét rákapcsolták a vezetékes gázra, a település bekapcsolódott a crossbar-rendszerbe. A folyékony hulladékot szennyvízcsatorna vezeti el, míg a szilárd hulladék összegyűjtése és szállítása vállalkozói alapon történik. A falu lakói közül egyre többen próbálkoznak egyéni vállalkozással, elsősorban kereskedelmi, ipari, vendéglátó-ipari tevékenységgel foglalkoznak. Sokan járnak be dolgozni a környék munkahelyeire, elsősorban Kapuvárra és Sopronba. A jövedelem-kiegészítést, hagyományosan a mezőgazdaság biztosítja.” – írja Néma Sándor 1998-ban. Mára ez a kép kissé megváltozott, az egyéni vállalkozások és a vendéglátóiparban is erős csökkenés figyelhető meg. 1998-ban három étterem, három bolt és három kocsma működött Vitnyéden ez a szám ma, 2020-ban egy, kettő és egy.

A település lakóinak bevételeit, megélhetését a schengeni határhoz való csatlakozás óta nagyban meghatározza Ausztriához való közelsége, ugyanis a község lakóinak jelentős része a szomszédos országban dolgozik, a munkavállalási lehetőségek széles spektrumában. Így az emberek vagy szakmájukban dolgoznak vagy pedig mezőgazdasági munkát, szállodai vagy takarítási munkát végeztek. Ez a kereseti lehetőség sokkal csábítóbb, és jobb megélhetést is biztosít számukra a magyar viszonyokhoz képest.


Részletek Fekete Bálint: Rábaköz öröksége - Vitnyéd című könyvéből